Előbb-utóbb belefáradunk. Mindenbe. Minden apró kis konfliktusba, belefáradunk, hogy nem mondjuk ki valódi érzelmeinket. Belefáradunk a folyamatos várakozásba, a megfeleléskényszerbe. Abba, hogy akárhogyan is küzdünk, sosem érjük el amit akarunk. Mert mindig jön valaki, vagy valami ami feltart minket. Belefáradunk, hogy állandóan csalódásnak van kitéve a lelkünk, és belefáradunk, hogy akiért mi bármit megtennénk, annak mi soha nem leszünk elég jók. Feladjuk.

• Azzal, hogy egy fontos ember kilép az életedből, gyakran egy részed is elillan. Olyan ez, mintha kitépnének belőled egy darabot. Egy darabot, melyre egy halk sóhaj, egy elfojtott könnycsepp emlékeztet csak.

Attól remegsz, mi nem jön, és mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod.

Az emberek azt mondják, hogy pusztítsam el azt, ami engem elpusztít. Sokan nem tudják, hogy én vagyok az egyetlen dolog, ami engem pusztít.

• Egy csomó oka van annak, hogy mivé válunk. És a legtöbb okról sejtelmünk sincs. És ha azt nem választhatjuk meg, hogy honnan jövünk, azt eldönthetjük, hogy hová tartunk.

Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek.

– Ez lesz az álmokból – mondta. – Közbejön az élet.

– Mindig is te voltál az. 

– És mindig is te leszel az.

– Szerinted lehet engem szeretni?

– Talán – mondta. – De te senkinek sem hagyod, hogy megpróbálja.

– Nem tudtam, hogy haragszol rám.

– Nem haragudtam. Csak megvan az a rossz szokásom, hogy azokon vezetem le a dühömet, akiket szeretek. Ócska kifogás, tudom, de tényleg sajnálom – ölelt át.

Az ember idővel mindenre rájön.. mit veszített.. mit kapott.. mi erősítette meg.. és hogy valójában ki áll mellette..

Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.

• A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

• Ne nézzünk vissza ezek után már. Nem akarom, hogy az utolsó emlékem rólad csupán az árnyékod legyen.

Miért van az, hogy egyes embereket lehetetlen elfelejteni? Egy dal, egy hely, bármi felidézi benned, és onnantól kezdve nem tudsz parancsolni a gondolataidnak. Hiába szenvedsz tőle, feleslegesen uralkodik el rajtad a hiány, mert soha nem lesz semmi a régi. Az emberek változnak, te pedig nem tehetsz ellene semmit, csak nézed csendesen, ahogy szép lassan kisétál az életedből.. És talán nem jön vissza soha.

Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát, ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért, egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat, egy barátot, aki sosem szól meg. Igen. Mind segítségre szorulunk, hogy elrejthessük életünk legsötétebb igazságait, mert amint megszabadulunk egy titoktól, máris ott terem helyette egy másik.

• Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része.

Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél.

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, amikor ott ül melletted, és tudod, hogy a tied lehetne, de mégse az.

• Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.

Tudom milyen érzés az, ha valaki érez valamit, küzd ellene, és próbál tudomást sem venni róla. Csak az a baj, hogy a két érintett fél úgyis tudja. Hiába minden színészkedés és közömbösség és 'úgy teszek mintha' jelenségek. Egyszerűen, van amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Hiába hisszük, hogy attól majd jobb lesz..ez nem változik.

Látod?! Én örökre az maradok, akit akartál, de nem kaptál meg. Aki akart téged, de nem kapott meg. Akivel lehettél volna, de nem voltál. Aki lehetett volna veled, de nem volt. ...én leszek számodra minden, ami lett volna, ha..

Nem az a fájdalom, ha sírsz és vigasztalnak, hanem az, mikor mosolyogsz, de mégis szomorú vagy…

Bárcsak lenne valaki, akitől tanácsot kérhetnék. Valaki, akinek kiönthetném a lelkem, mégsem éreztetné velem, hogy nyomorult vagyok, akinek elmagyarázhatom, milyen bizonytalanságok kínoznak…

-Mutasd, hogy erős vagy!
-ÉS ,HA NEM VAGYOK AZ?
-AKKOR IS..

Ha valaki iránt érzel valamit, soha ne titkold. Mert akkor az álom csak álom marad. Minden nap szenvedsz, és a végén aki ki meri mondani az érzéseit az nyer. Elveszi az álmod, és neki csak egy lesz a sok közül, de számodra az az egy jelentett volna mindent...

Ez volt az első,hogy a magányomért nem saját magamat hibáztattam,hanem azokat akik itt hagytak. Vagy épp nem jöttek vissza.

- Ne félj! Itt maradok mindaddig, amíg az Téged boldoggá tesz.

- Remélem, tudod, hogy az örökkévalóságról beszélsz!

Az ember könnyen megfutamodik, amikor a dolgok nehezebbé válnak.Néha viszont mélyebbre kell ásnod, hogy rájöjj, kicsoda is a másik valójában, ahelyett, hogy csak úgy lelépnél.

• Veszélyes dolog a választás, mert ha választunk, lemondunk az összes többi lehetőségről.

Lehet hogy többet már nem látom viszont, de a hangját a tekintetét a csókját az összes érintését soha nem felejtem el... az emlékeimben és a szívemben mindig élni fog.

Nekem ne mondja senki hogy minden érzés elfog múlni idővel...mert NEM! mindig ott fog motoszkálni, csak nem a felszínen..

• Olyanformán vagytok, mint a tenger, melynek különféle neveket adnak, és végül is csupa sós víz.

• Vigyázni kell a szavakra. Nem attól félni, hogy elárulnak, lelepleznek hanem hogy némák maradnak olyan előtt, akihez szólni szeretnél.!

Szeretem a pletykákat, mert annyi mindent megtudhatok magamról, amiről eddig fogalmam sem volt.

• A reménytelen szerelemnél tudjátok mi a rosszabb? Ha az ember nem biztos abban, hogy reménytelen a szerelem... Az a kis remény, ami ott bujkál valahol a háttérben, nagyon ki tud készíteni.

• Nincs is annál a napnál komorabb, mint amelyen ráébredünk: mindaz, ami mostanáig fontosnak látszott számunkra, valójában egy óriási csalódás..

Miért akarjuk mindig azt, ami nem lehet a miénk?

Valld be, hogy igenis érdekel és rosszul esik, hogy nem foglalkozik veled.

A barátok nem hagyják, hogy elhagyd magad. Felszednek ha padlón vagy, nem engedik, hogy az önsajnálatba menekülj, helyette szinte a célod felé löknek, és minden erejükkel azon vannak, nehogy a depressziónak nevezett mély gödörbe süllyedj.

Az ember egyik legnagyobb problémája, hogy minden apróságot túlkomplikál.

• Egy olyan üzenetre vársz, ami sosem fog megérkezni... 

Ha az ember fogadalmat tesz, hogy tartózkodni fog valamitől, akkor biztos, hogy éppen arra a valamire vágyik leginkább...

• Mi a legviccesebb az emberben? Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna. Paulo Coelho

Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?

• Azt hiszed, hogy még csak tizenhat éves vagyok, és fogalmam sincs róla, mi a szerelem, ugye? Az az egyetlen időszak, amikor képesek vagyunk igazán szeretni. Félelem nélkül. Az első nagy szakítás után már jobban vigyázunk, jobban rejtegetjük magunkat.

• Minél nyilvánvalóbb valami, annál nagyobb rá az esély, hogy nem vesszük észre.

Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.

•  Mi, emberek, nem ismerjük fel a pillanat valódi értékét egészen addig, amíg emlékké nem válik.